A TC01A02 kódszámú feladatra írtam le gondolataimat.
„Miért éppen az e-learning?”
Kollégáimnak köszönhetően néhány éve megismerkedtem az e-learning keretrendszerrel, és már az első időszakban szimpatikusnak tűnt. Minimális szinten használtam is, mivel az Információ és kommunikáció című témakört (amely az ECDL vizsga részét képezi) egy tíz órás modullá kialakítva felhelyeztem az iskolai rendszerre. Később a szóbeli érettségi témakörökhöz kapcsolódó tételmintákat is közzé tettem ilyen formában. Vagyis a rendszer használata eléggé statikus volt a részemről, messze nem használtam ki a benne rejlő lehetőségeket. A komolyabb megismerés igényét egyrészt az Interneten a témakörhöz kapcsolódóan olvasott információk, másrészt a keretrendszer menüpontjai által kínált lehetőségek kihasználása utáni vágy indukálta. Így örömmel vettem a tanfolyam indulását, és várakozással tekintettem a távoktatás formával való első találkozásomra. Mivel informatikát tanítok a hálózat használata nem volt ismeretlen eddig sem számomra, hiszen különböző feladatok kapcsán (elsősorban anyaggyűjtés bemutatók vagy dokumentumok készítéséhez) elég gyakran használtuk tanóra keretén belül is.
A továbbképzés (mely számomra inkább alapképzésnek minősíthető az adott témakörön belül) eredményes elvégzését tűztem ki célul magam elé. Ez csak első hallásra tűnhet egyszerű feladatnak, hiszen munka mellett kell tanulni. Az amúgy is túlterhelt napjaimra pakolok rá még egy halom feladatot (előre nem is gondoltam, hogy mennyit!).
Elképzelésem a továbbképzéssel kapcsolatban többrétű:
• mindig szerettem csoportban dolgozni, megismerve a csoportbeosztást, úgy látom erre itt is lesz lehetőség
• kollégákkal szorosabb kapcsolatot tudok kialakítani
• jól szeretném érezni magam a feladatok elvégzése közben
Elvárásaim:
• egy új, reményeim szerint hatékony rendszer (eszköz) és ezzel párhuzamosan a rendszert optimálisan kihasználó módszerek megismerése (gondolva arra, hogy belülről, aktív résztvevőként jobban megismerhetem)
• külön-külön vagy remélhetőleg közösen is használható anyagokat fogunk kidolgozni a későbbi gyakorlati alkalmazás érdekében
• az eddig tapasztalt segítő gondoskodást várom végig a tanfolyam során. :-)

Munkahelyem technikai felszereltsége biztosítja, hogy a hálózati módszerek teret kapjanak a pedagógiai munkámban. A diákok fogadóképessége, egy másik kérdés.
Mivel a képzési struktúránk széles (két-tannyelvű gimnázium, gimnázium, szakközépis-kola és szakiskola) az egészen biztos, hogy a diákok részéről a rendszer fogadtatása és hasznossága is eltérő lesz. Mint mindig, a gimnazista tanulók jobbik felében várhatóan lehet partnereket találni, a szakiskolások bevonása már nehezebb feladatnak tűnik számomra. Majd kiderül, a puding próbája az evés.
Hogy a gyerekből az iskola kioktatja-e a kreativitást? Szerintem nem egyszerű kérdés. Iskolája válogatja. Én úgy látom, hogy a hozzánk kerülő gyerekek az előző fejezetben említett megosztottság miatt nagyon eltérő tulajdonságúak és ez a kreativitásukról is elmondható. Hogy miért ilyen állapotban kerülnek ide, szerintem több összetevős folyamat eredménye. Döntő szerintem a családi indíttatás. Az a gyerek, aki a szülők túlzott leterhelése miatt a TV előtt nőtt fel, szerintem nehezen lesz kreatív. A többség nem olvas, nem szeret vagy nem is tud csoportban játszani. Szkeptikus vagyok a rendszer biztosította lehetőségekkel kapcsolatban is. Nagy részük a számítógépet kizárólag játékra használja. Ha feladatot kapnak a megoldások döntően a minimum szintet célozzák meg. Jó lenne, ha a tanfolyam végére belátnám, hogy eddigi sok rossz tapasztalatommal szemben a tanuló aktív, szorgalmas, kreatív dolgozni vágyó „munkatársa” a tanárnak.
Az előadó színesen fogalmazta meg azon véleményét, hogy az iskolában hagynunk kellene a gyereket, hogy a kreativitását kihasználva teljesedhessen ki. Szép gondolat. A végrehajthatóságában azért látok néhány problémát, amibe nap mint nap beleütközöm. Úgy érzem, hogy ez alapvetően nem rajtam múlik. Aki ismeri az informatika óraszámokat (heti egy, másfél esetleg kettő és nem négy éven keresztül!), és ismeri a tanterv által előírt követelményeket, mellette ismeri a tanulók többségének „aktivitását”, az nem biztos, hogy osztja a véleményét. Egyébként, ha a kreativitását azzal akarjuk fejleszteni, hogy a tanár esti szabadidejében az általa tanított (nálam 300) tanulójának a keretrendszerben felvetett kérdéseire válaszoljon, a beküldött feladatait véleményezze és javítsa szinte állandó kapcsolatban, hát nem vagyok boldog. Majd meglátom. Az a projekt alapú foglalkozáshalmaz jut eszembe, amikor szakiskolásokkal rajzolunk falevelet a (környezet megismerése érdekében) és örülünk, hogy sikerült neki! Igen, ez szerintem is az óvoda feladata lenne!
Azt gondolom, hogy a megoldás valahol középen lesz. Remélem, a tanfolyam végén okosabb leszek.